kiállítás-megnyitó szöveg 2025. augusztus 2.
Jó napot, jó estét kívánok mindenkinek, köszönöm a megtisztelő lehetőséget, ami leginkább Szaffinak az érdeme…
Kicsit messziről kezdeném: azt hiszem, úgy jó tíz évvel ezelőtt jártam utoljára Berlinben - pedig menni kellene, nagyon. Rita (Varga Rita) szervezte akkor a Privát nacionalizmus c. kiállítás-sorozatot, s lett volna egy beszélgetés a Collegium Hungaricumban az akkor még pártosodó Kutyapártosokkal, amit én moderáltam volna. Csakhogy az előző beszélgetés, amely Csoszó Gabival zajlott a CHB-ben kiütötte a biztosítékot az ottani politkultosoknál, s a kutyapártos eseményt kiebrudalták onnan. Szaffi volt a berlini események koordinátora, s a beszélgetés átkerült az amúgy isztambuli Apartment Project kiállítóterébe. Emlékszem a Központból odavezényelt tejfölösképű csinovnyikokra is, akik nem győztek jegyzetelni a beszélgetés során… pedig akkor csakis stencilekről és graffitikről volt szó a beszélgetésen.
Szval annyi biztos, hogy Szaffi akkor már Berlinben élt.
Talán a Robert Bosch Stiftung pécsi menedzserénél kezdődhetett a német kaland, Katja Metzerrel? vagy a szíve vitte a német fővárosba? nem tudom, nem emléxem már.
Én úgy nagyjából a kétezres évek elején, kimondani is szörnyű, több mint húsz évvel ezelőtt kezdtem el tanítani a pécsi Kommunikáció Tanszéken, s Szaffiéké az első évfolyamok egyike volt, amelyikkel és akikkel találkoztam - micsoda nevek (LowasPeti, SzuhayMarci, Kádár Anna, Sárvári Zita és sorolhatnám még). Ma már jónéhány barátom van ebből a brancsból.
Apropó: Szaffi nálam írta a szakdolgozatát, én lehettem a konzulense, valamiért engem választott. Ha valakit érdekel, a társadalmi problémákra reflektáló hazai videóművészet állt a fókuszban: ma már ő is, én is nyilván sok minden mást- másként mondanánk erről, de akkor annyira természetes és revelatív volt ezzel foglalkozni… Bár ma is lennének páran, akik hasonló alapossággal s szigorral írnak szakdolgozatot - teszem hozzá.
Az egyetemi évek alatt/mellett/után sokminden történik/történt: például diázás (üvegfestés-vetítés-fényfestés), ami itt a kiállításon is visszaköszön a light-boxoknál. Ment a fotózás is ezerrel, főleg az analóg érdekelt mindenkit abban a koraszülött digitális korban, s közben rengeteg szervezkedés zajlott. Volt a Varázskert elnevezésű programsorozat, majd a Szemlétek c. audiovizuális fesztiválok, a reart műhely - ez utóbbi már csak kicsit később; talán vannak itt olyanok, akik hallottak ezekről az eseményekről… Előbbiek, a Szemlétek anyagai nálam landoltak pár éve, eszméletlen kincsesbánya - még a minidv, DVD kultúrából: esemény-dokumentációk, valamint sok tucat videóművészeti munka a hazai szcénából, nemzetközi kitekintéssel.
Szóval mit is mondanék ma mást és másként?
Mondjam azt, hogy Szaffi, figyi, tudod, nincs olyan, hogy “új kép”? - vagy azt, hogy “már minden képet lefotóztak”? - vagy hogy “figyelj, nagyon figyelj arra, hogy csak képtörténetek vannak”? meg hogy ez a technikai kép, sőt: “posztfotográfia?” hogy csak az apparátus számít ahol a kép egyfajta tudományos szöveg terméke? - totál felesleges.
Sokkal valószínűbb, hogy inkább csak hallgatnék. Hallgatnám őt… hogy milyen izgi hely Berlin. Hogy pl. August Sander, a Becher házaspár, vagy éppen Andreas Gursky (...) egy egészen más szintre emelték a fotózást. Vagy hogy milyen szuper volt a legutóbbi Transmediale… Mindenesetre Berlin, a német világváros, az az artworld jót tett Szaffinak, nem kétséges.
Ezekben a kétezres eleji években - talán emlékszik még rá valaki - az NKA-nak, a Nemzeti Kulturális Alapnak volt egy kutatási programja, Bán András gardírozta, s amelyik a hazai fotóművészeti állapotát, annak különféle színtereit, mozgásait igyekezett letapogatni, feltérképezni. Ez a kutatás - a véletlenek furcsa játéka nyomán - nálunk landolt a tanszéken, mi koordináltuk: több konferencia lezajlott, tanulmányok jelentek meg. Jómagam Készman Józsival tbk a képzőművészeti fotóhasználatról írtunk egy esettanulmányt.
Amiért ezt most felemlegetem, az a koincidencia. Nem lehet véletlen, hogy valakiből “fotós” lesz. Az anyagkísérletek, a kémiai folyamatokba való beavatkozás, azok aktív alakítása nem lehet véletlen. És akkor rájöttem, hogy ahonnan ez jön, az a fluxus; a koncepcionalizmus az egyik lényegi elem, amit Szaffi zsigerileg érez, “megtanult”. S bár szinte az alkimisták tudásvágyával foglalkozik az anyaggal, több ez mint laborálás; ott húzódik mögötte egyrészt egy mély szcenikai-technikai tradíció, másrészt a láttatás, a konstruált-konstitutív látvány létrehozásának a vágya. Olyan új eljárásmódok, amelyek mégiscsak szervesen illeszkednek egy képalkotói hagyományba. Oké, látszatra analógiát húzhatunk a korai, akár a Robert Hook - nevéhez köthető mikroszkopikus grafikák, vagy a későbbi - mondjuk a Carl Strüwe nevével fémjelzett - mikroszkopikus fotográfia között, amely a képi elemek strukturáltságában és formavilágában köszön itt vissza. Vagy említhetném még korábbról Jan Purkinjének a belső látásra, belső látványra, az utóképek feltárására és a látás folyamatának megértésére irányuló autopoetikus kutatásait is - bár míg Purkinje erős fényjelenségekkel foglalkozott, addig Szaffi érdeklődése egy időben a sötétben látás képességére fókuszált.
Azonban van egy nagyon fontos különbség: Szaffi chemográfiái nem pusztán az egyes mikro-világok felfedezésére, fotografikus leképezésére vállalkoznak, nála sokkal inkább a festői teremtés gesztusai alakítják a kép tárgyát. Talán leginkább a fényfestői hagyomány lenne adekvát: a The Joshua Light Show, vagy a Bill Ham nevéhez köthető liquid loops technika, ami Szaffinál az alkotó folyamat dokumentálását jelenti a tünékeny mappingekkel szemben.
Kicsit hasraütve a hetvenes évekbeli Vetőt tudom elképzelni ilyennek, ahogy a kád, vagy a nagyító, az asztal fölé hajolva molyol, matat a vegyszeres-üvegek között, s az előhívás, a nagyítás, a fixírozás közben avatkozik be a kép valós létrejöttébe. Vagy talán a rayográfia, a fotogram “megtalálása”, az Eggeling-féle fényanimálás lehetett még hasonlóan újszerű, felszabadító hatású, mint a chemigráfia mai használata. Egy új típusú tudás, amelyben a fény-reagens és egyéb katalizátor anyagok, azok tulajdonságainak a felfedezése válik elsődlegessé. A tudatos és véletlenszerű beavatkozások végigjátszása, megismerése, verifikálása, az eljárások uralása. Egy más típusú folyamatművészet.
Az, hogy most itt állunk, egyszersmind azt is jelenti, hogy az itt kiállító művész valamit összefoglal számunkra. Ez azonban nem egy puszta sommázat, ahol valami eredményt és az ehhez vezető utat mutatja be. Sokkal inkább láthatunk olyan keresztreferenciákat, amelyben az eddigi néhány évtized korábbi munkáinak lenyomatai tűnnek elő. Olyan absztrahált valóság-fragmentumok ezek, amelyek összekötik és elrendezik a múlt fosszíliáit és közben sajátos jelentésekkel ruházódnak fel; megtanítanak, illetve emlékeztetnek bennünket arra az alapelvre, arra a konstruktivista látványelvre, amely a valóságot alapelemeire, alapstruktúráira bontja, s ezekből az alapkészletekből hoz létre új képi architektúrákat. Így válik érthetővé a makro- és mikrokozmosz viszonya, s azt gondolom, hogy Szaffinál ennek az eljárásnak az eszköze , az eljárás módja vált itt számunkra unikálissá;
a további munkához sok sikert és a legjobbakat kívánom.
A kiállítást ezennel megnyitom!
--------------------
további fotók a kiállítás FB eseményénél
