(a FlashArt Hungary 2012/3. számában megjelent írás átszerkesztett változata)
Levendula üzlet, Pécs, Király u. 17., 2012. 03.23-04.21.
a Nemzeti Kulturális Alap alkotói támogatásával,
a Közelítés Művészeti Egyesület rezidens-programjának keretében
Képzeljük el, hogy a világon
csak egy szín maradt, a szegfű pirosa. Ez nem valamiféle pártpolitikai állásfoglalás,
bár Orosz Klára egy 2010-es köztéri akcióját - néhány köbméternyi poliuretán
kis piros kockának köszönhetően - többen vélték az akkori választási kampány
részének*. Tehát csak a piros létezik, s ha nem is a valóság teljességében,
hanem a város főutcáján lassan két éve üresen álló, egykori drogériában. Ugyanazokból
a kubusokból, melyeket két évvel korábban Pécs különböző köztereire ömlesztett,
a művész most egy lapított, gömb alakú, néhány felületrészén megnyitott belső teret hozott létre, mely teljesen kitölti
az időszaki galériát. A kockákkal borított kirakat már messziről csalogató,
az installáció belsejébe az utcáról is be lehet kukucskálni. Sokan engedtek is
a késztetésnek, s az üzletbe lépve a következő mozdulattal máris a piros buborék
közepében találták magunkat. A centrális tér mennyezetén, mint egy kicsinyített
Pantheon kupoláján beszűrődő piros fény csak tovább erősíti a monokróm
hegemóniát, s alakít ki egy különleges benső aurát.
Orosz Klára, s az őt segítő közel
ötven fő kéthónapos, sziszifuszi munkával illesztgette, ragasztotta egymáshoz
negyvenezer építőelemét ennek a maga nemében is páratlan ambient térnek. Ez a kooperatív szemlélet a műben fontos elem; a kivitelezésben
a helyi önkéntes centrum aktivistái, pécsi művészeti szakközépiskolások, egy
speciális igényű iskola diákjai, valamint képzőművész kollégák, barátok vettek
részt. Az együttműködésre építő koncepció továbbgondolásaként - az alkotó
szándékával megegyezően - a látogatók részvételével funkcionáló mű született; a
buborék mindenkit beszippant, s más- és más aktivitást vált ki. Kinek-kinek, generációk
szerint, vagy éppen hangulatilag változó jelentéstartalmakra, habitusokra
erősít rá. Gyerekeknek játszótér, felfedezésre ösztönző élményhely; másoknak
meditatív, a valóságból kizökkentő, tér-időt neutralizáló kapszula; frissítő
oázis a város közepén a mindennapos, túlburjánzó vizualitásban.
Orosz Klára munkáinak régóta bevett szervezőelve a modularitás, de nem az ötvenes-hatvanas évek struktúranalitikai értelmében. Téralakító objektjei, új használati módozatokat ösztönző installációi ugyan gyakran élnek különféle tárgyi struktúrák egymáshoz rendelésének eszközével (Relax, Spacecraft), csakhogy a művésznek ezek a formatervezéssel is kacérkodó alkotásai sajátos létmódokra reflektálnak. Tér-konstrukciói a nézőket rendszerint banális, hétköznapi cselekvés-szituációkon keresztül szólítják meg; s miközben a pihenés, a nyugalom ígéretét kínálják, a résztvevő egyúttal nagyon is aktív, együttműködő, kreatív helyzetben találja magát, aki maga is a mű moduljává - sőt, modulátorává válik. A mű részesévé váló látogatók hozzák létre a lehetséges felhasználói funkciókat, a mű lehetséges létezés-módjait, melyek leginkább a megélt térélmény transzcendenciájában válnak megtapasztalhatóvá. Orosz Klára e munkájában olyan történeti tradíciókhoz nyúl vissza, mint a James Turrell látvány-tereivel jól jellemezhető hangulat-környezeti installáció, vagy éppen a kommunikáció participatív felfogásában gyökerező kollektív művészeti gyakorlatok, azaz a társadalmi kapcsolatok látvány-és élményközpontú szerveződésének Guy Debord-i, Gerhard Schulze-i alapvetéseihez. S még valamit kínál a gömb, bár nem törekszik rá; a szakrális funkció nem célja, csupán lehetősége a térnek.
Orosz Klára munkáinak régóta bevett szervezőelve a modularitás, de nem az ötvenes-hatvanas évek struktúranalitikai értelmében. Téralakító objektjei, új használati módozatokat ösztönző installációi ugyan gyakran élnek különféle tárgyi struktúrák egymáshoz rendelésének eszközével (Relax, Spacecraft), csakhogy a művésznek ezek a formatervezéssel is kacérkodó alkotásai sajátos létmódokra reflektálnak. Tér-konstrukciói a nézőket rendszerint banális, hétköznapi cselekvés-szituációkon keresztül szólítják meg; s miközben a pihenés, a nyugalom ígéretét kínálják, a résztvevő egyúttal nagyon is aktív, együttműködő, kreatív helyzetben találja magát, aki maga is a mű moduljává - sőt, modulátorává válik. A mű részesévé váló látogatók hozzák létre a lehetséges felhasználói funkciókat, a mű lehetséges létezés-módjait, melyek leginkább a megélt térélmény transzcendenciájában válnak megtapasztalhatóvá. Orosz Klára e munkájában olyan történeti tradíciókhoz nyúl vissza, mint a James Turrell látvány-tereivel jól jellemezhető hangulat-környezeti installáció, vagy éppen a kommunikáció participatív felfogásában gyökerező kollektív művészeti gyakorlatok, azaz a társadalmi kapcsolatok látvány-és élményközpontú szerveződésének Guy Debord-i, Gerhard Schulze-i alapvetéseihez. S még valamit kínál a gömb, bár nem törekszik rá; a szakrális funkció nem célja, csupán lehetősége a térnek.
Szóval nem csak egy színt s a Pixelbuborékot
kaptuk a művésztől használatra, hanem annak a felismerését, ahogy saját
bensőnkkel, saját lényünk rezdüléseivel mediatizáljuk a teret: a mű által, a művel,
a műben…
* Inbetween fesztivál, 2010 – Közelítés Művészeti Egyesület. Kurátor:
Christian Gracza, Alan Siegel.
A rendezvény logója egyébként is a piros kocka volt, nagyméretű verziói heteken keresztül uralták Pécs meghatározó köztereit.
A rendezvény logója egyébként is a piros kocka volt, nagyméretű verziói heteken keresztül uralták Pécs meghatározó köztereit.
