Makra Zoltán - Palatinus Dóra: 37 nm

Hát megtörtént, felavatták Uránvárosban Makra Zoltán és Palatinus Dóra 37 négyzetméter című köztéri alkotását.

A mű előtörténete, megszületésének körülményei, a közvéleményben az építés során kialakuló disszonáns hangok érzékennyé tették a szakmai elvárásokat és a mű sorsa, egzisztenciája iránti odafigyelést.

A Dél-Dunántúli Építész Kamara Építészet és kontextus programsorozatának keretében hirdette meg a Victor Vasarely nemzetközi művészeti pályázatát a köztéri művészetért, melynek fődíjas alkotása került megvalósításra a pécsi Uránváros megújult főterén. A pályadíjas munka egy panel lakás 1:1 léptékű makettjének fogható fel, ahol a falakat, padlózatot, mennyezetet nagyméretű, színes üvegtáblák alkotják, acél vázszerkezetben, mely síkjából kibillentve került elhelyezésre, enyhén a talajba eresztve a "téglatest" egyik sarkát.

Maga a mű jól reflektál Vasarely művészeti hagyományára, illetve igyekszik adekvát kérdéseket megfogalmazni a helyi szociokulturális közeg vonatkozásában. Az op-art hagyományból eredeztethető látvány-konstrukció, a látványt hangsúlyozó koloritok, fény- és formajátékok, továbbá a minimal art redukcionizmusa, sematikussága jelentik a létrejött alkotás művészettörténeti vonatkozásait. A szerzőpáros ugyanakkor nem egyszerűen egy köztéri installációt hozott létre, nem egyszerűen egy „lakást” helyeztek újszerű kontextusba – ahogyan mondjuk Claes Oldenburg nagyít fel hétköznapi tárgyakat, s rekontextualizálja ezek jelentését -, hanem nagyszerűen emelik ki a 37 nm-es lakás és művészeti szándékuk modell-szerűségét.

Aki ismeri esetleg az alkotók korábbi művészeti tevékenységét, csak az láthatja be az együttes munka jótékony hatását, annak eredményét. Palatinus Dóra beható tanulmányai a térstruktúrák, a térszervezések és modell-konstrukciók terén számos munkájában megfigyelhetőek. Legutóbbi sorozatában, az Álombuborékokban miniatűr tereket hoz létre, de a nagyítás/kicsinyítés, valamint egyes objektek, használati tárgyak rekontextualizálása, más médiumra/hordozóra történő átültetése jelenti jónéhány munkájának lingua franca-ját. Nem beszélve mondjuk azon térszervező munkáiról – Tiszta szoba, Fülke -, melyek a tér sterilitását, homogén szerkezetét hivatottak volt megjeleníteni.

Makra Zoltán komoly jártassággal rendelkezik a látvány és az egyértelműsített jelentés-hordozó piktogramok fúziójában, light-box munkái az elektromos fény, az optikai látvány és az általa megfogalmazott jelentéstöltetek precíz kivitelezésében jelentkeztek. Makra – s legalább ennyiben szerzőtársa is - ugyanakkor kellő érzékenységgel viseltetik a helyi társadalmi viszonyok tekintetében, mely jelen munka működésének létfeltételét jelenti.

A pécsi Ércbányász téren nem ez az első köztéri, public art megnyilvánulás. Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében felújított tér beruházása előtt, 2008-ban a Képző- és Iparművészeti Lektorátus public-art pályázatán három nyertes mű is megvalósult anno – kettő Horváth Csaba Árpád alkotásaként*, s egy mű Abonyi Almától. Az akkori események ismeretében – Horváth Szóbuborék munkája komoly meg nem értést és ellenállást váltott ki, valamint erőteljes atrocitásokat, sérüléseket szenvedett a téren – igen nagy bátorságra vallott az uránbányászok valamikori fellegvárának tekintett városrészben megjelenni egy valóban formabontó, kortárs művel. A "kortárs mű" terminus jelen esetben nem a létrejött objekt fentebb érintett stiláris-kompozíciós elveire vonatkozik, sokkal inkább a műnek a helyi társadalmi-kulturális-kommunikatív térben betöltött szerepére. Ennyiben szerves folytatása Horváth Csaba Árpád Szóbuborékjának, amennyiben a helyi társadalmi viszonyok átrendeződéséről, s a helyi társadalmi kontextusban jelenlévő művészetfogalomról kíván párbeszédet kezdeményezni. Ugyanakkor Makráék műalkotása tovább is lép a művészi szándék kategórián, hiszen mint emlékmű határozott állásfoglalást jelenít meg, nevezetesen egy korszaknak, az uránbányász-kultúrának állít korszakos mementót. A művel kapcsolatban megfogalmazott, vulgáresztétikai ellenérzések is ebből a konfliktus-helyzeteből, mármint a néhány évtizede zajló kulturális változásokból, az ezzel együttjáró értékváltással-értékválsággal, a bányász-hagyomány értékeinek nivellálódásából, más/új értékek/szemléletmódok érvényre jutásának konfliktusosságából származtathatóak. A Szóbuborék, és a 37 nm esetében is hasonló érvek, érzelmi kategóriák jelentek meg, s ez sajnos a hivatalos kultúrpolitika rovására írható. A politikailag kontrollált emlékmű-szobrászat ugyanis csak az elmúlt néhány évtizedben kezdi felismerni a kortárs művészet szerepét ezen a területen, s enged teret az új típusú megfogalmazásoknak. Ezen új szignálok, kódok használata nyilvánvalóan szembe találkozik azokkal a konvenciókkal és elvárásokkal, melyek a több évszázados, évezredes figurális kő- és bronz emlékművek nem nyelvi eszközkészletéhez tartoznak. Makra Zoltán és Palatinus Dóra, valamint a műalkotást megvalósító team merész és határozott kiállása – hiszen még előzetes lakossági fórumot is tartottak az ügy érdekében, s jelentős politikai-, adminisztratív közeget is le kellett küzdeniük –, valamint a műnek a helyi térszerkezetben betöltött szerepe csak tovább növeli annak érvényességét. A munka ugyanis Uránváros főterén – átellenben a tér túloldalán Amemya Issei Dialógus c. betonszobrával 1978-ból, s amely a maga korában hasonlóan formabontó műalkotásként született meg - nem egyszerűen a kortárs művészet aktuális eszköztára melletti állásfoglalásként értelmezhető, hanem fentiek szerint a mű konkrét és fajsúlyos szociokulturális funkciót jeleníti meg.
Ezzel együtt az építmény tájolása, térbe illesztése is igencsak hangsúlyosra sikerült; a tervezett elképzeléssel ellentétben ti. a mű nem a tér közepén valósult meg, s így nem elsősorban a sétálók figyelmére összpontosít, elhelyezkedése sokkal inkább a gépjármű-forgalomban résztvevőket készteti önkéntelen, gyors reakciókra, s ad pillanatnyi benyomást a nézőnek. Szinte provokálja az embert, hogy visszatérjen egy alaposabb, mélyrehatóbb vizsgálódásra, kapcsolatra, mikor is behatóbban ismerkedhet meg a művel, s a művészpáros által felkínált jelentés-rétegekkel. Ugyanakkor a műalkotásnak van egy esti-éjszakai látványvilága is, mely sajnos, jelenleg igen magas rezisztenciákkal küzd. A tervező-, építész-, kivitelező team mintha nem vett volna tudomást a mű környezetéről – két igen erős köztéri lámpa, és egy reflektor fogja közre a munkát (nem beszélve a látványba bezavaró gázvezeték- és kresztáblák adottságáról) -, ami jelentősen gyengíti a műalkotás ezen feltételek mellett történő megjelenését. Ezek a hibák – ismerve a mű születésének körülményeit – sajnos szervesen kapcsolódnak Pécs 2010-es tapasztalatai közé, ahol ugyan rengeteg, jobbnál-jobb elképzelés valósult meg, de az a „de” valahogyan mindig oda kívánkozik…

Még egyszer gratula…

___________________

művészeti koncepció, copy right

Makra Zoltán és Palatinus Dóra

beruházó

Dél-Dunántúli Építész Kamara

kivitelező

Schaltech Kft, MB-BAU Kft

___________________

*

Horváth Csaba Árpád e munkáiról lásd:

Doboviczki A.: Két példa a szobrászat pécsi „társadalmasítására”. sculpturEXPOsition; Horváth Csaba: Szóbuborék. In Nyílt Forráskódok. Szobrászat az építészeti tér mezejében. Műcsarnok, Budapest, 2008

Frazon Zs. - Kertész L.: Te itt áll. katalógus. MMI-Képzőművészeti Lektorátus, Budapest, 2008

fotó: bama.hu