A projekt
A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben megrendezett Egy perc - egy kép kiállításon volt látható Varga Rita (27) Transzport című munkája. A kiállító térben elhelyezett két, kisméretű monitoron a fiatal képzőművész három, a városban előre megtervezett útvonalakon megtett, közel egy-egy órás sétáit követhetjük nyomon. Az itt látható, viharvert filmes ládába gyűjtötte azokat a tárgyakat, amelyeket felszólítására adtak neki a járókelők:
“Jó napot kívánok! Varga Rita vagyok, képzőművész. Ez most egy akció, melyet a Kortárs Művészeti Intézet kiállítási programjának keretében hajtok végre. Arra szeretném kérni Önt, hogy valamitől, ami hirtelen eszébe jut, spontán szabaduljon meg, tegye be ebbe a ládába! ..."
A nyert dokumentáció tehát egyrészt az eseménysort rögzítő videófelvételt, másrészt egy tárgyegyüttest tartalmaz.
A címben megelőlegzett értelmezési szempontok egyfelől az akció során lezajlott aktusok interaktív jellegére, másfelől az interakció formai feltételeire utalnak.
A térkép alapján meghatározott útvonal a városba látogató “idegen” előképeivel és friss élményeivel –pre- és propozícióival – kiegészítve nyújtják a cselekvéssor első, dokumentációs szintjét. A városszerkezet és térszervezés az utcanevekben egyre jobban átélhetővé, személyesen közelivé válik: Úttörő utca, Október 23-a tér, Vigadó tér. Az emlékek, az elvárások és fantáziák mentális képeit felváltja a valós érzetek és a valós képsorok racionalitása.
A második dokumentációs szintet a kamera-szem alkotja meg. A tavaszi séták felvételei a helyi kultúra és társadalom sajátos szeletét tükrözik; a szerzett benyomások a szociokulturális környezet és az indukált párbeszédek lenyomatai. Beszédaktusok és tárgyi emlékek kavalkádja jelenik meg a képsorokon. A szocreál tárgyi és szellemi hagyatékát a Duna-parti sétányon meg-megszakítja egy-egy ide származott neoavantgard műtárgy; a séta végén találkozunk még a ’70-80-as évek paneljeivel, vurstlis lakókocsikkal - oldalukon Rambo és Macskanő poszterek. Kutyasétáltatók, panel-galeri, tinilányok és a tini-sorból devianciára hajló fiatalok; a zsákmány egy üres kólásdoboz, áprilisi moziműsor, egy jobb napokat látott kabala kulcstartó és egy tizenéves élet. Egy családapa adósságaitól szabadul meg a művésznek szánva némi aprópénzt, Magdi néni egy szál pongyolában jobb híján az idegességét hajítja a ládába. A kommunikációs helyzetek szociális feszültségét a városi- és kulturális környezetre reagáló párbeszéd-hurkok indukálják. A cselekvésre felszólított emberek puszta részvételükkel, reakcióikkal, megjelenésükkel, nyelvi kompetenciájukkal definiálható pozíciókat foglalnak el egy későújkori szociokulturális mátrixban.
A harmadik dokumentációs szintet a filmes doboz, és az ebben tárolt "gyűjtemény" jelentik. Az antropológiai gyűjtőmunka során szimbolikus töltetű tárgyak, kulturális metaforák kerültek archiválásra. A láda ettől kezdve egyfajta tezauruszként funkcionál, melynek elemei, miként a lexikai egységek tárgyszavai, szótári tételekként funkcionálnak. E tudásszervezési rendszer a fenti két dokumentációs szinttel szimbiózisban biztosítja az akció megidézhetőségét, hitelességét.
A filmszerűen dokumentált történések fenti dokumentációs rendszerbe ágyazódnak. A “film” dramaturgiája az akció energiáiból táplálkozik. A képi megformáltság szinte másodlagos fontosságú a dokumenációs szándékhoz viszonyítva, ugyanakkor a kamera aktív szerepet játszik e beszédhelyzetek alakításában. Egyrészt elválasztja a résztvevőket, valóságosan pozicionálja őket, hierachizálja az ágenst és a megszólítottakat. Ugyanakkor nem tekinthetünk el a képzőművész párbeszédet kezdeményező, aktor szerepétől, amivel éppen e távolságok meglétére hívja fel figyelmünket. Hasonló, közvetítő szerepet tölt be a filmes láda is. A ládában egy, a luhmanni értelemben vett szimbolikusan általánosított kommunikációs médiumra tettünk szert. E médium a funkcionálisan differenciált társadalom értelem-határai közt kezdeményez párbeszédet. E médium az információ, a közlés és a megértés számára, a kommunikáció alapfeltételei számára gyűjti rekvizítumait. E médium önálló realitásként jelentkezik, melynek potenciálja abban mérhető, hogy mely alapegysége képes megváltoztatni e rendszer állapotát.
Mindebből adódik, hogy Varga Rita akciója szervesen illeszkedik a művészet expanzionista törekvéseibe, melynek báját és értékét a happening jellegű önábrázolás és a kelet-európaiság transzponálása* során kialakított önálló kódrendszere jelenti. Akciója során a művészet esztétikai szféráját és az élet nem művészi területét elválasztó határt exponálja, miközben a művész fizikai és szellemi próbatétele saját és a művészet szociológiai-kulturális státuszát hangsúlyozza.
_____
* A transzponálás zenei értelemben adott hang, hangsor, akkord félhangonként történő elcsúsztatását jelenti. Ebben az értelemben Varga rita akciójában azt a kognitív-kommunikációs folyamatot vélem felfedezni, midőn az „alkotó” és környezete egymásra reflektál, ugyanakkor ezek közt- és kiváltképp ennek társadalmi-kulturális gyakorlatában – értelmezésbeli (esztétikai, morális stb.) fáziseltolódás, rezonancia lép fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése