(megjelent a Déli Felhő 1999/1. számában)
Helyszín: Közelítés Galéria, Pécs
Időpont: 1998. December 15., 19-20 óra
Megfigyelés tárgya: Ilauszky Tamás
Az év kiállítása c. komplex akció-aukciója
Jelen van mintegy húsz-huszonöt fő, arcuk alapján mindenki ismerős; félórán belül még vagy tízen érkeznek.
Az eredetileg szalámipálcára tervezett mintegy húszdekás kalapács, mely a galéria raktárkészletébe tartozik, túl hangosan és idegenül koppan az alkalmi árverő előtti posztamensen. Az erre „puskaként” elhelyezett Spar-katalógusok tömörített formulái szürkítik teljesen hasznavehetetlenné az auktor egyébként is sablonos szófordulatait. És az előre át nem beszélt ár:
- A Három királyok: most csak ketten, mindössze két „király” az ár.
Szerencsére vannak, akik gyorsan kapcsolnak, s az egyik festmény szinte pillanatok alatt gazdára talál. (Így utólag, talán túl gyorsan is.) A két király kiegészült.
Mégis teljes a siker: a döbbenet a műértő és szakmabeli közönség soraiban szemmel látható, dúdolható.
- Kótyavetye – öüüüm! hüümmm!
- Csak a vászon és a keret többe van!
Bizony, így történt, abban az évben, akkor, utoljára.
A kiállított munkák viszonylag tágan, szabadon értelmezhető keretben helyezkedtek el. A megfogalmazott cél ezzel szemben nagyon is határozott: áttörni a határt konzum és művészet között; egy komplex, karácsonyi akció keretében, a manipulált racionalitás-szintek között kényszeríteni ki a részvételt a fogyasztói praxisban. Ugyanakkor mindez nagyon is kettős szerkezetű: egyik oldalról egy kollektív cselekvés ritualizálása, a másik oldalról e ritualizáció eszközeivel végrehajtott tudatstruktúra-stimuláció. Egyrészt expanzió a polgári szenzibilitás irányába, másrészt egy szisztematikus társadalmi – fogyasztói - modell interpretálása a megvalósítás folyamán.
A felsorakoztatott médiumok tudatosan épülnek egymásra: a plakátok, meghívók és a kiállítás dekor-elemeinek sematizált tárgy- és jelentésrendszerébe (a falon a mennyezetet és a padlószintet követő öntapadós, a reklám színskálát idéző bordópiros, illetve fűzöld csíkok; öles, tűzpiros POP TIME és a komputer-grafikailag exponált 1998.90, valamint mély ár feliratok), a megannyi fogyasztásra domesztikált ikonográfiába ágyazódva a szocreált és a pop-artot egyaránt felvillantó stílusidézetekkel tűzdelt, szintén sematizált hiperrealizmus. A gesztus tapinthatóan társadalmi, (transz)kulturális.
Mindezzel koherensen jelennek meg a szubjektív historizmus standardizált elemei, motívumai. A kategoriális önábrázolás nem csak az önarckép fétisében, karakterében, nem csak az évtizedes jó barát szerepeltetésében világít rá a művész világban elfoglalt pozíciójára, hanem az alkalmazott jelrendszer szimbolizmusában is; a karácsonyi hangulat fellazított textúrájába helyezett, újrakódolt életkép-fotó, valamint a megkoronázott hamburgerezés-élmény kvázi mitológiája valójában nagyon is racionálisan értelmezhető üzenetet, egy észak-mediterrán, balkánszéli sorsközösséget hangsúlyoz.
A most kiállító művésznek nem ez az első kalandozása a „kövek világából” a képzőművészet festői valóságába. A képek megformálásának plasztikussága saját látásmódjának, geometrikus és aperspektivikus térértelmezésének akadémikus vetülete (valószínűleg ennek tudható be a képkeretek elemi, kombinatorikus játéka is).
Nyilvánvaló kérdés a kiállítással kapcsolatban, hogy mennyiben korlátozott az alkotói szándék; pontosítva: (1) az emblematikusságot ily mértékben hangsúlyozó, festőileg puritán kidolgozottságú munkák kapcsán (Szintezők, öt színben, de a Három királyok: most csak ketten esetében is) beszélhetünk-e egy, a „pécsi iskola” generálta hatásmechanizmusról? (mindenképpen); (2) milyen perspektívái vannak a létezésnek a művészeti intézményrendszer komplexitásának függvényében?
______
* A résztvevő megfigyelés egy, a kulturális antropológiából szétáradó (arany)ág.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése