Interferenciák - ifj. Ficzek Ferenc kiállítása

kiállításmegnyitó szöveg
elhangzott Ifj. Ficzek Ferenc kiállításmegnytióján

Nádor Art & Flowers Galéria
Pécs, 2013.05.03.

 ...van egy fickó, bocsánat, van egy fiatalember, aki képtelen beletörődni a világ aktuális rendjébe, képtelen elfogadni, hogy a kis- és nagy összefüggések úgy- és azon a módon vannak, ahogyan azok a mindennapok állapotainak sajátos elrendezettségében tettenérhetőek.
Van egy fickó, bocsánat: van egy fiatalember, akit a valóság megismerése arra ösztökél, hogy a megfigyeléseinek tárgyát olyan végletekig lecsupaszított elemekre, alapstruktúrákra és elemi folyamatokra cincálja szét, ahol a moduláris elemek önálló létmódjai válnak vizslathatóvá. Ez a megfigyelési processzus egyben új látvány-mutációk létrehozatalát is jelenti: a megfigyelő olyan sajátos összefüggéseket képes újraalkotni, melyek az alapelemek és alapstruktúrák, s a természetes összefüggések szintjén talán soha nem is léteztek.  E konstruált valóság-fragmentumok ugyanakkor csak fokozzák a megfigyelő bizonytalanságát: mi az a legelemibb redukció, legprofánabb eljárásmód, amivel bizonyosságot lehet szerezni a dolgok valójáról, igazság-tartalmáról?  

A mi Ficzekünk nem véletlenül talált rá a fotogramra, melyet egy időben – nevezetesen 20-as évek avantgárdjában – valóban az indivídum kiküszöbölése okán az objektív-, konkrét képalkotás egyik megváltójának tekintettek. Man Ray, Moholy-Nagy László még valóban hittek abban, hogy a technikai képalkotás felszabadítható a szubjektív látás befolyásoltsága alól. Egy olyan társadalom eszménye lebegett Moholy, és a kor konstruktivista alkotói szeme előtt, ahol a vizualitás képes szolgálni az emberek életének teljesebbé tételét, s ahol az egyén felszabadítását az alkotói képességek kibontása révén kívánták elérni. Ugyanakkor egy új típusú, mérnök-művész felfogást jelenítettek meg, ahol a mű nem ipari termék, s nem is modell, hanem egy tökéletes formában felépített műalkotás.
Ficzek képei – bár tagadhatatlan a funkcionális analógia – mindazonáltal nem rendelkeznek ekkora expanzív energiákkal.
 

Ficzek valójában újramodellez; újramodellezi e teremtő energiának a hatásmechanizmusait: kicsiben, mint az alkímikusok, a szobája magányában, esténként-éjszakánként mantrázza újra a majd száz évvel ezelőtti (vagy a harminc-negyven évvel korábbi) leírásokat. Újrajátssza, újraépíti a hajdan volt kísérleteket, ám ezekhez már egy sokkalta reflektívebb, kifinomultabb tudás és eszközkészlet áll rendelkezésére. Nem vitatható el ugyanis tőle az a mesterségbeli felkészültség, ahogyan a rajz, grafika, festészet és a technikai médiumok sajátos képalkotói tapasztalatát is beépíti ezekbe a kísérleteibe. Ficzek ugyanis nem rest belerajzolni, kiegészíteni az objektivált reprezentációkat, azaz a választás lehetőségén túl valóban a művész uralma teljesedik ki a médium felett: bármit-bármivel képessé válik összefüggésbe hozni; bármikor bármilyen helyzetre képes új megoldási javaslatot, új stratégiát kialakítani.
Ez a mediális uralmi helyzet azonban csak egy nagyon szűk mozgásteret enged meg az alkotó számára: a valóság deriválása ritkán eredményez tiszta modellt, ritkán vezeti el az alkotót a valóság jelenségeinek racionális megértéséhez – sokkal inkább a manipuláció az, mely köré e konstruktív energiák felsorakoznak.

Ficzek munkái azonban éppen attól izgalmasak, hogy e hyermediális valóság határain kalandoznak; ebben az alap-összefüggéseiben végletekig lecsupaszított világban ugyanis a lépések minősége, az eljárásmódok szofisztikáltsága és az alkotó személyisége egyaránt, egyforma jelentőséggel bír.
 Ficzek egyenlőre jól egyensúlyoz e talmi értékek közt, ahol megpróbál minket is meggyőzni a maga által konstruált igazságokról, s elhelyezni bennünket is ezekben a mikro-történeteiben.
Felfedezni ezekben az elbeszélésekben önmagunkat, s feltárni az alkotó valós szándékát: ez a mi feladatunk.

további - képek - forrása: pecskep.hu