köszöntök mindenkit,
amint azt minden bizonyára
Önök is látják, Horváth Anna fordulóponthoz érkezett el munkásságában. E
kiállítás ugyanis arról a változásról igyekszik számot adni, ahogyan a művész
felhagy a posztfotografikus médiumok vizsgálatával, s figyelme a belsővé tett
természeti látvány – a plain air – festői programja felé fordul. A mediatizált
tapasztalat festészeti eszközökkel történő feldolgozása Annánál sosem jelentett
primer, fotórealisztikus képalkotói attitűdöt. Az ő átiratai – szelekciós elve,
kifejezésbeli eszköztára, adott esetben a reduktív festészettel kacérkodó
fogalmazásmódja – mindig is a belső világ feltérképezését, s ezzel együtt egy
sajátos elbeszélésmód kialakítását szolgálták. A tapasztalati horizont
kiterjesztése a média, a virtualitás területére a festőt a saját közvetlen
környezetétől idegen tájakra vezérli.
Kiszakad a mindennapok történéseiből, s a
maga által kiválogatott elemekből hoz létre egy narratív játékteret. A média
különböző szegmenseiből származó képfragmentumok egyúttal az alkotó belső
világát is megjelenítik számunkra; a művész olyan jelentéshálót sző ezekből az
idealizált mikrotörténetekből, melyek egyúttal saját érzelmi életéről, belső
vívódásairól, vágyairól is árulkodnak.A hiperrealitásnak ez a szintje semmiképpen sem egy külső megfigyelő pozícióját tételezi fel. Az immanenssé tett, festőileg megélt valóságképek a művész sajátos mitológiáját, lét-állapotát hozzák létre; a művész kiszabadítja szereplőit a média – a magazinok, a film – keretei közül, s válnak e historikus elemekből felépített elbeszélés metaforáivá, melyek minden ecsetvonásukban a művész létmódjához köthetőek.
A hangsúlyos fordulat azonban
nem itt, azaz nem a média-használat és a különféle festészeti média-átiratok vonatkozásában
következett be.
Horváth Anna a megfigyelés
módjában-technikájában lépett egy alapvetően más minőség útjára. A belső világ
feltárásában olyan kontemplatív hagyományhoz nyúlt vissza, mely a látás
szubjektív folyamatait az absztrakció különféle formáin keresztül tárja fel. Ez
a hagyományos festészeti eljárásmód vált a művész önreprezentációs eszközévé a
valóságot vizslató olvasásmódjában. Ugyanakkor ez az eszközrendszer
egyszersmind Anna megfigyelésének tárgyává is vált, ahogyan ezt a festői
hagyományt igyekszik újraélni, újraéleszteni, és a saját szubjektív
kifejezésformájává alakítani.
Ezek a meditatív állapothoz közelítő létélmények olyan
illuzórikus világot teremtenek, ahol a képek textúrája, a színek kibontása, fakturális
játéka teremti meg e művek, s ezzel együtt Horváth Anna meditatív világát.Ez a kettősség jellemzi a most kiállító művész jelen alkotói periódusát, egy olyan átmenetiség, amely minden bizonnyal számos inspiratív munkával ajándékoz meg az elkövetkező időszakban bennünket, nézőket.
Fotók: Tóth László (köszönjük)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése