Horváth Anna kiállítása

2013. november 9. FIKSz - a KuPé folyóirat összművészeti tere - Horváth Anna "Illúziók" c. kiállításának megnyitója

köszöntök mindenkit,

amint azt minden bizonyára Önök is látják, Horváth Anna fordulóponthoz érkezett el munkásságában. E kiállítás ugyanis arról a változásról igyekszik számot adni, ahogyan a művész felhagy a posztfotografikus médiumok vizsgálatával, s figyelme a belsővé tett természeti látvány – a plain air – festői programja felé fordul. A mediatizált tapasztalat festészeti eszközökkel történő feldolgozása Annánál sosem jelentett primer, fotórealisztikus képalkotói attitűdöt. Az ő átiratai – szelekciós elve, kifejezésbeli eszköztára, adott esetben a reduktív festészettel kacérkodó fogalmazásmódja – mindig is a belső világ feltérképezését, s ezzel együtt egy sajátos elbeszélésmód kialakítását szolgálták. A tapasztalati horizont kiterjesztése a média, a virtualitás területére a festőt a saját közvetlen környezetétől idegen tájakra vezérli.

Kiszakad a mindennapok történéseiből, s a maga által kiválogatott elemekből hoz létre egy narratív játékteret. A média különböző szegmenseiből származó képfragmentumok egyúttal az alkotó belső világát is megjelenítik számunkra; a művész olyan jelentéshálót sző ezekből az idealizált mikrotörténetekből, melyek egyúttal saját érzelmi életéről, belső vívódásairól, vágyairól is árulkodnak.
A hiperrealitásnak ez a szintje semmiképpen sem egy külső megfigyelő pozícióját tételezi fel. Az immanenssé tett, festőileg megélt valóságképek a művész sajátos mitológiáját, lét-állapotát hozzák létre; a művész kiszabadítja szereplőit a média – a magazinok, a film – keretei közül, s válnak e historikus elemekből felépített elbeszélés metaforáivá, melyek minden ecsetvonásukban a művész létmódjához köthetőek.

A hangsúlyos fordulat azonban nem itt, azaz nem a média-használat és a különféle festészeti média-átiratok vonatkozásában következett be.

Horváth Anna a megfigyelés módjában-technikájában lépett egy alapvetően más minőség útjára. A belső világ feltárásában olyan kontemplatív hagyományhoz nyúlt vissza, mely a látás szubjektív folyamatait az absztrakció különféle formáin keresztül tárja fel. Ez a hagyományos festészeti eljárásmód vált a művész önreprezentációs eszközévé a valóságot vizslató olvasásmódjában. Ugyanakkor ez az eszközrendszer egyszersmind Anna megfigyelésének tárgyává is vált, ahogyan ezt a festői hagyományt igyekszik újraélni, újraéleszteni, és a saját szubjektív kifejezésformájává alakítani.

Ezek a meditatív állapothoz közelítő létélmények olyan illuzórikus világot teremtenek, ahol a képek textúrája, a színek kibontása, fakturális játéka teremti meg e művek, s ezzel együtt Horváth Anna meditatív világát.
Ez a kettősség jellemzi a most kiállító művész jelen alkotói periódusát, egy olyan átmenetiség, amely minden bizonnyal számos inspiratív munkával ajándékoz meg az elkövetkező időszakban bennünket, nézőket.

Fotók: Tóth László (köszönjük)